A vattacukor árus rörténete

Élt, vagy még ma is él, egy emberke, aki vattacukor árusításával kereste meg a kenyerét. Olyan ügyesen csinálta, hogy az egyik legnagyobb édesipari céggé fejlesztette kisvállalkozását. Hatalmas üzemében sok embernek adott munkát. Termékei kelendőek voltak, ezért is finanszírozta a bank a növekedését.


De hát milyen a sors? Egyszer fent, egyszer lent. (Itt zárójelben megjegyzem, hogy ez a bankokra is vonatkozik, ne féljetek!)


Ma a multinacionális cégek, a nagy vállalatok többnyire bankalapúak. A bankok finanszírozzák őket. Ez valóban nagy hatalom! Akkor zár be valamit, amikor ők azt mondják: „most”.


Kis hősünk mit sem sejtett arról, amikor két bank – bizonyos érdekek miatt – összebeszélve eldöntötte, hogy kivonja a tőkét a gyárból, ketten összesen kétmilliárdot. Nos, kétmilliárd forint kivonása igen csak megrendíti még a jól menő nagy cégeket is. És tudjátok mi volt még a legszemetebb húzás? Az, hogy nem szóltak az illetőnek, hogy ezt fogják vele tenni, így ő sem tudott időben pénzt szerezni valahonnan. Elkezdték hitegetni, hogy még nem született döntés a kifizetésről, semmi gond, csak egy-két hétről van szó. Aztán megint egy-két hét, egészen addig, míg a szerencsétlen már mindenét pénzzé tette, gyönyörű villáját, drága autóját… Aztán, amikor már kellőképpen lenullázta magát – hiszen a beszállítók is érezték a késedelmes fizetéseket, és kezdtek elfordulni tőle –, közölték vele, hogy nem finanszíroznak többé a cégének.


Persze a történetnek itt még nincs vége, hiszen ilyenkor az ember nem csak anyagilag megy tönkre, de az addig barátnak hitt embereket, kapcsolatokat is elveszíti, egyiket ezért, másikat azért. Van, aki azért, mert nem tudja tovább zsebelni, így a kedvező lehetőségek – mint például a korrupció – kiesnek. Van, aki azért, mert kölcsön kért, de visszaadni már nem tudta, így hazudozni kezdett. Ebben az esetben több tízmillió forintról van szó, amit egy baráttól kapott kölcsön, hogy „újrakezdjen”. De nem úgy mentek a dolgok, mint amikor a bank adott pénzt, és szép lassan végleg elsorvadt az egész. Hazugságokat mondott a barátainak, és azoknak, akik kitartottak mellette és segítettek. Elfordultak tőle, mert a kölcsönkért pénzt nem adta vissza.


Ez volt hősünk tündöklése és bukása.


Hogy kinek volt ez az érdeke, az nem lényeg. Miért mondtam el ezt? Talán tanulságként. Ezért nem akarok semmilyen állami pénzt vagy banki kölcsönt bevonni a Létünkért Közösség fejlesztésébe. Itt nem a nagy emberek fogják eldönteni a kis emberek sorsát, az biztos. Abban is biztos vagyok, hogy előbb-utóbb a kis emberek rájönnek, milyen nagy erőt képvisel a sokaságuk valójában. Ez a Közösség a kis emberek nagy húzása lesz, ebben biztos vagyok.


Hogy honnan tudom ezt a történetet? Attól az illetőtől, aki valamikor a banknak dolgozott, és cégek finanszírozásával foglalkozott, de elege lett az egészből!


Az, akinek sok van, nem igazán akarja megosztani azt, amije van, másokkal, gondolván, hogy megdolgozott érte. De milyen munka az, amikor az állam adja oda valakinek a pénzt, amit mi kerestünk meg? Nem csak az állam pénze az embereké, de a bankoké is, hiszen minden egyes fillérért megdolgoztak!


Miért vagyok biztos abban, hogy a pénzügyi rendszer is meg fog változni? Azért, mert volt szerencsém kezet fogni egy pincérrel, aki valamikor egy nagy bank egyik legnagyobb üzletkötője volt, de rájött, mennyi ember életét tette tönkre, és a lelkiismerete nem bírta elviselni azt a nyomort, amit az ő munkája okozott, noha jól keresett.


A pénz varázslatos hatalma felett az elme fog felülkerekedni. Bízom benne, hogy időben.


Kedves jól menő vállalkozók! Ha egy kicsit is elgondolkodtatok a fentieken, tudunk olyan befektetéseket ajánlani, amelyek a Közösség javát szolgálják – amelyben ti is részt


 vehettek – és amelyeknek nincsenek buktatói!


Érdeklődjetek bátran!


Barátsággal: a „bolond”


2015. május 7.