Vissza

Belépés és lehetőségeid

Első, és legfontosabb részemről, hogy megkérjelek valamire. Megkérlek, de nem csak azért, mert nem is tehetek mást, mint kérek Tőled.
Kérésemből sokak számára ki is tűnhet, miért is vagyok én a bolond (“csak1bolond”, “Jester”, ami udvaribolondot jelent).

Ezt a Közösséget azért indítottam el, mert éltem már olyan világban (és még élek is benne, ami tele van hazugságokkal, erőszakkal, korrupcióval, és még lehetne sorolni.

Arra kérlek teljes tisztelettel, ne gyere közénk ha Te nem tudsz hinni egy szebb jövőben, ahol az emberek azzal foglalkoznak amivel szeretnek, ha azt a másik embert akarják, akarattal tennék
egy kicsit összetartozni,

Ha Te nem vagy képes a megbocsátásra, hazugságok nélkül létezni, kérlek várj addig, amíg képes leszel rá, csak aztán gyere közénk Én nem bánom, ha eddig nem sikerült ezek életedben a mostoha társadalmi körülmények miatt, de itt szívesen gyakorolnád ezeket, hát gyere, de ne légy - kérlek - farkas a bárányok közt, akkor se ha parancsba adta a mostani, bármennyire is nehéz

számodra az elveket , ami szerint működünk Ezért pontosan megtudhatod, hogy mit kell megadni, és mit kapsz ha szeretnél lenni ennek a kezdeményezésnek Itt megtudhatod azt is , hogy miért van szükséged arra, hogy milyen formában, mire fogjuk használni. 

Bekor szükség van a: 

Becenevedre
- Ez változtatható, és lehetővé teszi, hogy amikor „10-es” váltasz, meg adhatod azt a nevet, ami a térképen jelölti majd státuszodat, azt.
Amikor viszont “100-as Ellátó”, vagy “1000-es Ellátó” leszel, a becenév már nem lesz módosítható, amíg ez a státuszod megvan, mert azt írja ki annak megfelelően, hogy ezek az ellátó pontok hol találhatók. Pl.: 8000 Simagöröngyös, Kitalált út 2.

Nevedre
- Vezetéknév 

- Keresztnév
- Leánykori név. Ezek nem módosíthatóak, csak külön kérvénnyel és központi engedéllyel. Erre figyelj oda! Születési dátum. Ezt szintén nem módosíthatod később, és hogy ne írd el, a számokat legördülő listából választhatod ki. (év, hó, nap) 

Születési hely 
Nem módosítható adatok szintén, erre figyelj oda, mert akár kizárás is járhat a hamis adatok megadása! Fontos azért is ez az adat, mert a Közösségen belüli tagi számoddal lesz együtt használva azonosításhoz a lakcímed, és neved mellett.  

Pontos lakcím - Ország - Irányítószám - Település (város, község, falu, tanya, stb.) - Kerület (ha van), utca, házszám Az egyeznie mindig a lakcímkártyán lévő adatokkal, mert ha nem egyezik a harmadik eset után kizárásra kerülhetsz , melyet a rendszernek az adatok segítségével végez el. Az a szabály minden kötelezően előírt adatra vonatkozik! 

Tartózkodási helyed (ideiglenes lakcím) …ha az nem egyezik meg a lakcímmel.


Ezt az adatot megadni nem kötelező, de javasolt, főleg ha valódi akarsz a Közösségtől. Tükrözi azt is, hogy nincs takargatnivaló.

Telefonszámod
- Figyelj, helyesen add meg a megfelelő formátumba!
Ez szintén egy módosítható, de megadni nem kötelező adat. Csak a kapcsolattartáshoz, megrendelésekhez, értesítésekhez jól jön. Természetesen ez az adat nem kerül ki, ha csak Te nem adsz engedélyt amikor önszántadból megengedték, hogy „hirdetéseknél” az látható legyen kattintásra. (Pl: +36…) és kattintásra láthatóvá válik és a központban láthatja azt, amit meglát. 

Adottságaid
- Mi az, amivel szívesen foglalkozol, leköt, a hobbit, ami álmod volt, amiről azt állítod, értesz hozzá, és hasznos lehet a Közösségben.
Ezt kitölteni nem kötelező, de javaslom, mert a Közösségen belül azt szeretnénk, hogy azt tudd beadni ellenértékként, ami számodra a legkönnyebb, legtermészetesebb, amivel szívesen foglalkozol. Itt a Közösségen belül nem kellenek papírok, hogy behozhasd értékeit. Nem kell vállalkozónak, vagy egyébnek lenned. 

Fogyasztási szokásaid
- Mi az, amit Te és családod használ, fogyaszt heti, havi szinten?
Ezt a kérdőívet sem kell kitölteni, de ha megteszed, azzal ütemezni lehet a termelést, feldolgozást, beszerzést, ellátást, és nem mennek a megélhetésre szánt dolgok a szemétbe, jóval kisebb lesz a környezet szennyezése.