Vissza

 A PÉNZRŐL  (videón)

 Rendkívül fontos, hogy megértse az embert, mi is folyik a világban: A pénz, mint adóság Az emberek több, mint 97%-a egész élete során még egy milliárd forintot sem keres. Ennek ellenére Elon Musknak 68 000 milliárdja, Jeff Bezosnak több mint 65 000, Mark Zuckerbergnek pedig több mint 56 000 milliárdja van. Ők meg tudnak vásárolni bármilyen luxuskastélyt a világ minden pontján úgy, ahogyan mi veszünk meg egy rágógumit a boltban.   

Ha körülnézel a közösségi oldalakon, láthatod, mennyien járnak több száz millió forintos luxusautókkal, vásárolnak több milliárd forintért, és egész évben luxusnyaralásokon vesznek részt. Ez azoknak az embereknek, akik keményen dolgoznak minden nap a megélhetésért, és vásárlás során azon aggódnak, mennyit kell fizetni a pénztárnál, csak álom.   


Diákként a teutad is ide vezet, kezdve a diákhitellel, a csillagászati ​​​​​​​tandíjjal, lakhatási költségekkel. 
Máris megkezdődik az örökre való eladósodásod a bankok felé. A sok munka mellett, hogy visszafizethesd a hitelt, nem látod a jövőt, amit elképzeltél. Egyre inkább elérhetetlenné válik az i álmod, ami a normális kezdet, nyugodt, boldog életről szólt.   

Aztán azon tűnődsz, hogy a gazdagok hogyan csinálják. Azzal nyugtatod magad, hogy esetleg beleszülettek a gazdagságba, vagy illegális úton jutottak a vagyonhoz, és biztosan nem boldogok gazdagon sem. Aztán esetleg irigykedsz, úgy gondolod, balszerencsés vagy, rossz helyre születtél.  

 
Ezt az egészet már előre eltervezték veled, és te bizony a vesztesek táborába került. A rendszer számára pontosan így vagy hasznos, mert kizsákmányolhatnak téged, és a kiváltságosok csakis így gazdagodhatnak meg. Te pedig napról napra élsz, nincsenek tartalékaid, nincs lehetőséged egy válsághelyzetet átvészelni anyagilag.  

Van kiút! Ahhoz, hogy megértsd a következőket, majd kell formálnod a pénzzel kapcsolatos tudásodat, hiedelmedet. Ez nem lesz könnyű, de nem lehetetlen.  


Az iskolában sok mindent nem tanítanak meg, azt sem, hogy hogyan kellene a pénzzel bánni. Nem tanítottak meg, mert nem állt érdekükbe. A média felkorbácsolja a vágyaidat, hogy olyan dolgok, tárgyak után vágyakozzál, sok esetben feleslegesek az életedhez. Ha bekaptad a horgot, és nem szabadulsz a gondolattól, hogy megszerezz valamit, de pénzügyileg nem elérhető számodra, akkor mintegy „ajándékként” felajánlja a hitelt, ami újabb csapdába vezet.   


Egy új gazdasági modellel, és a pénzhez kötött tudat átformálásával egy elégedett, félelem nélkül társadalmat lehet létrehozni, melyben mindenki megtalálja a boldogságot.   


Vissza kell térnünk oda, ahol kezdetben volt, amikor még egyensúlyban volt a termelés a vágyakkal. Nem pénz volt, hanem cserekereskedelem. Kerestek egy olyan cserelapot, ami alkalmas lehetett az értékek egyeztetésére, például a só. Aztán jöttek a különböző érmék, később a pénz, mára pedig az elektronikus pénz.   

A pénz alkalmassá vált az áruk értékének és a munka értékének meghatározására. A munkabéredet az elvégzett munkád értéke alapján számolják ki. Itt belépett az életbe az elvégzett munkák értékének alá- és megrendelésére, független, hogy a társadalmilag mennyire hasznos.   

Ha a kórházakban nem fizetik a takarítót, mert alacsony értéknek állítják be a munkáját, akkor elharapózik a kórházi fertőzések száma. Ez csupán egy példa a mindennapi életünkből, ami igazolja, hogy minden egyes ember végzett munkája fontos és értékes.   

Fontos lenne, elhinni az embereknek azt is, hogy nem a pénz teremt valójában, hanem az ember, a gondolat, a szó és a tett által. Ha egy kórház össze akar dőlni, valójában nem pénzre van szüksége az embernek, hogy újjáépítse, hanem téglára, és a téglát sem a pénz rakja egymásra, hogy az kórház legyen, hanem az emberi kéz.

A jelen üzletpolitikában nincs társadalmi felelősségvállalás, csak mérhetetlen és gyors profitszerzés. Mindezek ismeretében egy új gazdasági modell, és a pénzhez kötött tudat átformálásával egy elégedett, félelem nélkül élő társadalmat lehet létrehozni, melyben mindenki megtalálja a boldogságot.